Fürdővíz helyett tisztítóvíz – Mi történik a holland kacsafarmokon?
Hollandiában régóta tart a vita a kacsák tartási körülményeiről, különösen a vízhez való hozzáférésükről. A kacsák természetes viselkedésének alapvető része a fürdés, a tollápolás és a csőrükkel történő vízmerítés. Az ipari tartásban azonban ezek az alapvető szükségletek évtizedek óta nem teljesülnek, ami komoly állatjóléti kérdéseket vet fel.
Állatvédők vs. iparági érdekek
Az állatvédők szerint a nyílt fürdővíz biztosítása alapvető lenne az állatok jólétéhez. Ezzel szemben az iparági szereplők higiéniai problémákra, betegségekre és gazdasági nehézségekre hivatkozva ellenállnak a változásnak. Az állatvédők azonban rámutatnak: a higiéniai problémákat nem a víz okozza, hanem az, hogy a kacsák természetellenes, zsúfolt körülmények között élnek.
Az Animal Rights 2018-as rejtett kamerás felvételei után a közvélemény figyelme a „láthatatlan” kacsaiparra irányult, és több politikai párt is az ágazat felszámolását sürgette. A kormány azonban nem a megszüntetés, hanem a fokozatos reformok mellett döntött.
Fürdővíz helyett „tisztítóvíz”
A Mezőgazdasági Minisztérium 2020-ban még arról beszélt, hogy javítani kellene a kacsák vízellátását. Később azonban a fürdővíz helyett egy kompromisszumos megoldás, az ún. „tisztítóvíz” került napirendre. Ez egy olyan kis víztartályt jelent, amelyben a kacsák csak a fejüket tudják megmosni – úszni nem tudnak benne.
A minisztérium, az állatvédők és a kacsaágazat képviselői közötti egyeztetések eredményeként született meg egy cselekvési terv, amely szerint legkésőbb 2030-ig minden kacsafarmon biztosítani kell a tisztítóvíz hozzáférést. Az eredeti cél 2027 volt, de az iparági nyomás és a kormányzati halogatás miatt ez kitolódott.
Állatvédők kritikája: ez nem elég
Az állatvédők szerint a tisztítóvíz csak látszatmegoldás. Véleményük szerint a kacsák természetes szükségletei nem csupán a fejmosásban merülnek ki – az úszás és fürdés ugyanolyan fontos része életüknek. A jelenlegi helyzet szerint a holland farmokon a kacsák csak minimálisan férnek hozzá vízhez, és kizárólag olyan módon, ami az iparág számára gazdaságilag elfogadható.
A Holland Élelmiszer- és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NVWA) álláspontja szerint a nyílt víz nem kötelező, a tisztítóvíz viszont igen. A hatóság elismeri, hogy a jelenlegi itatószelepes megoldás nem teszi lehetővé a kacsák természetes viselkedésének kielégítését. Ennek ellenére 2027-ig, de legkésőbb 2030-ig nem terveznek szankciókat, hivatkozva arra, hogy az iparág jogosan számíthatott a fokozatos átmenetre.
Mi lesz a jövő?
A kacsaágazat így összesen tíz év haladékot kapott arra, hogy a legalapvetőbb állatjóléti követelményeknek megfeleljen. Addig viszont a kacsák milliói maradnak víz nélkül, természetellenes körülmények között.
A kacsatenyésztők gazdasági érdekekre hivatkoznak, az állatvédők viszont azt mondják: nem a vízellátás biztosítása a valódi megoldás, hanem az iparág teljes megszüntetése lenne. Szerintük a kacsák ipari tartása önmagában ellentétes az állatvédelemmel, hiszen ezek az állatok sosem ismerhetik meg anyjukat, nem élhetnek szabadon, és nem gyakorolhatják természetes viselkedésüket.
Összegzés: félmegoldások helyett rendszerszintű változás kell
A holland kacsaágazat példája ismét megmutatja, hogyan ütközik az állatjólét a gazdasági érdekekkel. A tisztítóvíz bevezetése ugyan előrelépés lehet, de az állatvédők szerint csak tüneti kezelés, ami nem oldja meg a rendszer alapvető problémáit.
Az állatvédők célja világos: véget kell vetni a kacsák ipari kizsákmányolásának, és meg kell adni számukra a lehetőséget a természetes életre. A kérdés már csak az, hogy ezt a politikai és gazdasági érdekcsoportok valaha is lehetővé teszik-e.